Az “Indulj el egy úton …” című moldvai népdal üzenete meglepően közel áll ahhoz, amit a Védák, és a sāṃkhya (Szánkja) filozófia mond.
Indulj el egy úton
Ez a moldvai csángó népdal a Másfélmillió lépés Magyarországon című országjáró sorozat főcímdalaként vált ismertté. Valószínűleg az úton levés motívuma indokolta a dalválasztást. De milyen út is ez az út?
Különböző magyar zenekarok előadásában különböző dalszövegek fordulnak elő, álljon itt egy közülük:
Akarom szólítni, szánom búsítani, úgyis megszólítom egy szóval, kettővel
Ne menj el édesem, ne hagyj el engemet, sír a szívem érted maj’ meghalok érted
Vékony a pókháló az is megtart engem, csak egy hajszálon is hozzád ránthatsz engem
Te túl, rózsám, te túl a világ erdején, De én jóval innet, bánatnak mezején,
Indulj el egy úton, én is egy másikon, Hol egymást találjuk, egymásnak se szóljunk
Aki minket meglát, mit fog az mondani, Azt fogja gondolni, idegenek vagyunk.
Idegenek vagyunk, szeretetet tartunk, Ahol összegyűlünk, ketten szeretkezünk.
Idegenek vagyunk, szeretetet tartunk, Ahol összegyűlünk, ketten szeretkezünk.
A spirituális út
Ha a fentieket nem egy férfi és egy nő találkozásaként, párbeszédeként értelmezzük, hanem a kozmikus táncban részt vevő női (test) és férfi (lélek) princípium közti kapcsolat megfogalmazásaként, ősi dalunk kibontakoztatja értelmét.
Ugyanúgy, ahogy a Szánkhja sāṃkhya filozófiában, ebben a dalban is a tudatosság (apa) és az anyagi világ (anya) köteléke elevenedik fel.
Az univerzum két összetevője, a Purusha (tudat) és a Prakriti (anyagi világ) az, amely elindul az úton, látják egymást, a vágy köti őket össze, egy hajszál is egymáshoz rántja őket. Aki csak úgy meglátja őket, azt gondolja különbözőek, és ahol végül találkoznak, ott szeretkeznek. Lásd például a csakrák ábrázolását vagy az orvoslás jelképét, a Kaduceust vagy Merkúr botját.
Kimegyek az útra, lenézek az úton, Látom édesemet, ő es lát engemet
A Tudat szól: elindulok a teremtésben, kilépek az útra. Ez az út egyszerre a spiritualitás/tudat és az anyag útja. Akármelyiket is gondoljuk sajátunknak, a másikat látjuk az úton és a másik is lát minket.
Akarom szólítni, szánom búsítani, úgyis megszólítom egy szóval, kettővel
Az Anyag folytatja: hozzá szeretnék kapcsolódni a Tudathoz, de mint Anyag, lehúzom a szenvedés körforgásába, búsítom, elszomorítom. Ugyanakkor nem tudok mást tenni, úgyis megszólítom.
Ne menj el édesem, ne hagyj el engemet, sír a szívem érted maj’ meghalok érted
A Tudat szól: az út elején a vágy annyira erős a másikra, akivel vágyunk a szimbiózisra hogy kérve kéri: ne hagyjon el, ne menjen el. Az elhagyatástól való félelem igen erős a Tudatban, sír az Anyagért, meghalna érte.
Vékony a pókháló az is megtart engem, csak egy hajszálon is hozzád ránthatsz engem
A Tudat folytatja: sok hagyományban találkozunk azzal az elképzeléssel is, hogy a testet és a lelket, az anyagot és a tudatot egy vékony fonal, egy “hajszál”, az ezüstfonal kapcsolja össze. Amikor ez elszakad, akkor következik be a halál. Ezen a soron erősen látszik, hogy a dal nem feltétlenül két valódi emberről szól.
Te túl, rózsám, te túl a világ erdején, De én jóval innet, bánatnak mezején
Az Anyag beszél: ő a bánat, a szenvedés megtapasztalója az anyagi világban, míg a Tudat túl van ennek a világnak az erdején, ő a fenti tiszta fényességben él eredetileg.
Indulj el egy úton, én is egy másikon, Hol egymást találjuk, egymásnak se szóljunk
A Tudat szóla: A dal táncba szólít, az útra hív, létezésre csábít. Ahol azonban a két erő útjai keresztezik egymást, nem szólnak egymásnak. Akárcsak a csakrákban, mint a két erő keresztezésében kialakult erőközpontokban: egyszerűen elmennek egymás mellett.
Aki minket meglát, mit fog az mondani, Azt fogja gondolni, idegenek vagyunk
Mindketten a külvilágról: Aki meglátja a két erőt, az Anyagot és a Tudatot, el fogja választani őket egymástól. Azt gondolja, hogy különbözőek, idegenek, nem tartoznak össze.
Idegenek vagyunk, szeretetet tartunk, Ahol összegyűlünk, ketten szeretkezünk
Mindketten magukról: A test és a lélek valóban idegenek egy külső szemlélőnek szinte az egész út során. A szeretetben tudnak egyesülni: a Merkúr bot tetején, a Szahaszrára (korona) csakrában, ahol a két erő összegyűlik: ott ketten szeretkeznek, ott már valóban egymásra találnak.
Ez a hely az igazi otthonunk. Innen indul nagy utazásunk az életbe, és fejlődésünk végén ugyanerre a helyre érkezünk vissza. Itt élünk, és itt éljük meg önmagunkban Istent, itt egyesülünk az isteni eredettel, amelytől származunk és itt szűnik meg a látszólagos kettősség, az egész utat végigkísérő dualitás.
A végső, örök, egymással elválaszthatatlanul összefonódott anyag és tudat táncát írja le az ind filozófia és a magyar népdal, ezt tapasztaljuk meg mi is mindennapi életünkben, saját szemünk előtt kitárulkozva.
- Illusztráció: Galambos Tamás – https://hu.wikipedia.org/wiki/Galambos_Tam%C3%A1s
- Indulj el egy úton, YouTube playlist: https://youtu.be/BLVxNlqwpsk?list=PLjJz71M5lZk5thh3v7U-9KpSZKw-nRrx1