Jógapszichológia – interjú Szvámi Adzsajával

IYM: Mi a jógapszichológia?

A jógapszichológia egy meglehetősen komplex tudomány. Több, szent indiai tanításból származik, beleértve az Upanisádokat, Patandzsali Jóga-szútráit, a Jóga Vasisztát és a Tantrát. Ezek a tanítások ugyanúgy különböznek egymástól, ahogyan a nyugati pszichológia egyes iskolái is. Ami közös ezen tradíciók legtöbbjében – ellentétben a nyugati pszichológiai irányzatokkal -, az annak a megértése, hogy Isten, az Egyetemes Tudatosság, Lélek (nevezzük bárhogyan is a megnevezhetetlent) nyilvánul meg minden létezőben, értve ezalatt saját magunkat is. Minden szenvedésünk, félelmünk, védekezésünk, lehangoltságunk és idegeskedésünk abból származik, hogy nem ismerjük fel, nem tudatosítjuk ezt tapasztalásunk minden egyes pillanatában. Az összes jógatanítás nyitott erre a mindent átható tudatosságra. Bármi, ami ennél a felismerésnél kevesebb, szenvedést okoz.

IYM: Mi a jógapszichológia kapcsolata a rádzsa jógával, és hogyan hasonlítaná ezt össze a nyugati pszichológiával?

A rádzsa jóga, amit csak az 5. században foglaltak rendszerbe, meghatározott gyakorlatok sorozata, ami segít az önfejlesztés létráján való feljebbjutásban. A jógikus technikának ez a fajta rendszerezése a racionális tudat fejlődésének egy korai fázisában született. Ez egy belső tudomány megalkotására tett kísérlet, ellentétben nyugati tudományainkkal, melyek a külső és anyagi világgal foglalkoznak, és több mint ezer évvel későbbiek. A rádzsa jógára gyakran úgy hivatkoznak, mint a jóga tudományára. Arra koncentrál, hogy elérjük a végső célt: kilépjünk a dualitásból, és elérjük az egység tudatát. Ez a szisztematikus megközelítés jellemző a racionális tudatszintre, szóval egyáltalán nem meglepő, hogy a valós természetünkre való ráébredés e fajtája a legkedveltebb a jelenlegi társadalomban.

Most kezdjük tapasztalni társadalmunkban az eltolódást az önfejlesztéstől, egy célt elérésétől afelé, hogy képesek legyünk egyszerűen csak tudatában lenni annak, ami itt és most van. A rádzsa jógával ellentétben ez a fajta felfedezés nem használ semmilyen technikát annak érdekében, hogy tökéletesítsük magunkat. Nem szeretnénk elérni semmit. Abban a megközelítésben, amit „direkt út”-nak hívunk, a gyakorló eltávolodik az igazságtól annak érdekében, hogy elérjen valami, az egója által ideálisnak tartott állapotot. Hogyha az egódból, a „kis énedből” élsz, akkor egy különálló individuumnak tekinted magad, aki a fizikai teste határain belül él. Figyelmed saját múltadra és jövődre irányul: mik az elvárásaid, mit remélsz, és mitől félsz. A világod az „én”, az „enyém” és a „nekem” körül forog. Egy olyan képet alakítasz ki magadról, ami megfelel az egoideálodnak. Alanyként tapasztalod meg önmagadat, aki kapcsolatban áll azzal, ami nem te vagy (tárgyak). Tudomásod van ezekről a tárgyakról az észlelés és a felfogás által, és hatsz rájuk, használod őket a saját céljaid érdekében. Határozott elképzelésed van arról, hogy ki vagy te, és mi az, ami különbözik tőled, vagy rajtad kívül van. Megvéded ezeket a hiedelmeket.

Legtöbb erőfeszítésed arra irányul, hogy alátámaszd, kiterjeszd a befolyását és elérd a céljait annak az énnek, akiről azt hiszed, te vagy. A szűkösség világában élsz. Az foglalkoztat, hogy megszerezd azokat a dolgokat, amikről azt hiszed, hogy biztonságot, örömöt adnak vagy sikeressé tesznek. Így működik a mai világ. A különállásból, az elidegenedésből, a szükségletekből és a szűkösségből. A „kis én” egyfajta elképzelt dolog, amely a mindent felölelő tudatosságon belül létezik. Ezen túl létezik az a világ, ami kirekesztés helyett belefoglalásokon alapul, szűkösség helyett bőség jön. Itt megszabadulhatunk a személyes énünkkel való azonosulástól, az aggodalmaktól; a tudás és a létezés egy közvetlenebb módjára leszünk figyelmesek.

IYM: Mik a jógapszichológia alapjai?

Ez a fajta pszichoterápia a jóga elvein alapszik, ami magába foglalja a Patandzsali által leírt jámákat. Pl. azt élni, ami igaz, ahelyett, hogy hazudnánk magunknak, és ahelyett, hogy abban az illúzióban élnék, hogy mit várunk el a körülményeinktől. Hogy megnyíljunk a mindent elárasztó, feltétel nélküli elfogadásra, így lévén kedvesek magunkhoz ahelyett, hogy önkritikába, bűntudatba és kétségekbe merülnénk. A jámák bármelyike elég ahhoz, hogy teljesen tudatos életet éljünk. Ezek nem előírások. Segítenek felismerni azt, hogy mikor vagyunk kettősségben, és felfedezni, hogy a valóság folyamatos felismerése elegendő ahhoz, hogy felragyogjon a jelenlét.

A jógapszichológia egyik legalapvetőbb és legösszefoglalóbb tanítása a Bhagavad-gíta. Krisna azt mondja Ardzsunának: „Tedd a dolgod, de ne az eredményért.” Legtöbben valamiféle eredmény érdekében cselekszünk, azért, hogy pénzt keressünk, hogy izmosak legyünk, vagy hogy megvilágosodjunk. Krisna azt mondja: ahelyett, hogy a következmények érdekelnének, egyszerűen légy jelen abban, amit éppen csinálsz. A jelen pillanat megélése által tapasztalhatjuk meg a lélekteli életet. Mindennek ellenére gyakran úgy tanítunk vagy gyakorlunk jógát, hogy valamilyen eredmény lebeg a szemünk előtt. Ezt önfejlesztő jógának hívom, szemben az önfeltáró jógával.

IYM: Hogyan különböznek ezek?

Az önfejlesztő jóga a dualisztikus szánkhja filozófiából eredő Jóga-szútrákon alapul, másrészt pedig célorientált kultúránkon, ami az önfejlesztést életünk irányításának egyfajta módjává teszi. A mostanában gyakorolt jógák általában célorientáltak. A legtöbb ember azért kezd el jógázni vagy meditálni, mert valamilyen nemes célja van vele. Hogy békésebb legyen, hogy megvilágosodjon, hogy egészségesebb legyen, megszabaduljon fájdalmaitól és így tovább. Engem az érdekel, hogy hogyan tud a jóga egyfajta résztvevő tudatosságot hozni abban, hogy felfedezzük a valóságot.

IYM: Miért érzi fontosnak a jóga és a pszichoterápia integrálását?

A keleti gyakorlatok a tudatosság transzcendens állapotaihoz vezethetnek; mi naiv nyugatiak azt gondoljuk, hogy ezek a transzcendens élmények megszabadítják személyiségünket a hiányosságaitól. A jógapszichológia filozófiai alapot ad, de nem feltétlenül kínál módszereket arra, hogy hogyan dolgozzunk az elképzelt korlátaiktól szenvedő egyénnel. A jógapszichológia mellett rengeteg mást is használok, ami segíthet a létezés spontán megtapasztalásában: hakomit, masszázsterápiát, metafora terápiát, paradoxterápiát, Byron Katie módszerét, hogy csak néhányat említsek. Ezeket a nyugati módszereket a keleti tanítások nagyban befolyásolják. A nyugati pszichológia és a jógapszichológia integrálását arra használom, hogy segítsek felfedezni, hogyan legyünk jóindulatúak saját magunkhoz és másokhoz, pillanatról-pillanatra, nagyra becsülve minden tapasztalatot, mint az egyetlen létező valóság kifejeződését.

IYM: Vannak még más elvek/rendszerek, amiket használ?

Szükségünk van a nyugati pszichológiából származó gyakorlatokra is, hogy integráljuk spirituális felismeréseinket azzal, hogy hogyan élünk embertársaink között. Önmagában az, hogy tanítványainkat a kedvesség gyakorlására bátorítjuk (ahimszá), általában azzal jár, hogy csupán egy hamis képet tartunk fent, és egy árnyék-ént alakítunk ki a tudattalanban. Valódi mentális egészség csak akkor lehetséges, ha a dualitás minden formájától mentesek vagyunk, értve ezalatt egy hamis kép kialakítását a saját énünkről, annak érdekében, hogy elfogadáshoz, státuszhoz vagy erőhöz jussunk. Egy másik hihetetlenül hasznos jógapszichológiai rendszer a tantrával, és benne az emberi létezés alapvető archetípusaiként is értelmezhető csakrákkal kapcsolatos tanításokból származik. Addig, amíg valaki traumatizált, az illető a múládhára csakrából (gyökércsakra) él, és a túléléssel van elfoglalva. Másvalaki alapvetően a szvádhiszthána csakrából élhet, ahol a függőség kérdései a legfontosabbak. Mind a hét elsődleges csakra az emberi létezés egy archetipikus dimenzióját jeleníti meg. Ez a modell segít nekünk megérteni a módot, ahogy mi emberek elidegenedtünk a teljes tudatosságban való léttől, és azt, hogy miként tudjuk meghaladni azt a dualitást, amivel egy csakra valamelyikébe beleragadtunk.

IYM: Ászanákkal is kiegészíti a jógapszichológiát?

Abszolút. Például egy kifinomult tudatosságú ember megtapasztalhatja, hogy az egyes pózokban hogyan enged a megmerevedett fascia (izompólya), valamint az érzelmi és gondolati merevség, amiket múltbéli traumák eredményeképp hozott idáig. Ez az elengedés azon múlik, hogyan gyakoroljuk az ászanákat. Manapság sok ember kimerítő jógaformákat gyakorol, amik valójában beszűkítik a testet és lelket. Valaki, aki nagyon sokat tud a hatha jógáról, biztosan komoly segítséget tud nyújtani egy részleges problémára, meghatározott ászana- vagy pránájáma gyakorlatokon keresztül. De leválasztani a hatha jógát a jógapszichológia egészéről, és jógaterápiának nevezni: ez egy meglehetősen szűk nézőpont, és csak részeredményekkel járhat.

IYM: Mit gondol, hogy a modern oktatás, legyen az felsőoktatás vagy jógaképzések, odafigyelnek az önfelfedezésre?

Az oktatás legtöbb területén, beleértve az említetteket is, arra tanítanak minket, hogy mit higgyünk, mit tegyünk, és hogyan tegyük, ahelyett, hogy hagynák, hogy felfedezzük saját magunknak. Technikusoknak nevelnek bennünket, nem felfedezőknek. Hogy ez mikor történik meg, azt arról veheted észre, hogy mekkora az unalomhányados benned és a teremben. Minél többet tudsz, annál értékesebb vagy, és annál jobban tisztelnek. Azonban minél inkább tele vagy ezzel a tudással és hitrendszerrel, annál kevésbé vagy nyitott arra, hogy felfedezd, mi van ezek mögött. Az oktatás legtöbb formája nem értékeli a „nemtudást”. Nem tanítjuk meg a tudás elengedésének értékét, és azt, hogy egyszerűen legyünk nyitottak arra, ami itt és most felmerül. Belehelyezkedni ebbe a csodába kreativitáshoz és felismerésekhez vezet, felfedezi a váratlant és megengedi, hogy egy tökéletesen új és hihetetlenül segítőkész világot tapasztaljunk meg. Ez az, ahol a kreatív zsenik élnek.

IYM: Bevezetne minket abba, hogy hogyan segíti elő egy kliens önfelfedezését?

Igazából mindig inkább a tapasztalati pszichológiai megközelítések érdekeltek, amelyek tudatosságot hoznak, és elfogadják, tisztelik azt, ami egy adott pillanatban megtörténik, ahelyett hogy próbálnák kontrollálni azt – talán épp azért, mert nekem is oly nehéz volt ez. Számos tapasztalati alapú vizsgálati módszer létezik, amely lehetővé teszi a számunkra, hogy tudatossá váljunk abban, hogyan hozzuk létre élményeinket. Bármi, ami ettől több, az csak tapasztalásunk manipulációjára tett kísérlet. Lehetséges vajon nem belepiszkálni, hanem egyszerűen csak megtapasztalni azt, ami van?

Amikor dolgozom valakivel, ez az, amit felfedezünk. Egy olyan találkozáson veszünk részt, ami elvezet minket hitrendszerünknek és elvárásainknak a feltétel nélküli elfogadás mindent felölelő mátrixában való megtapasztalásához. Azok a terapeuták és spirituális vezetők, akiktől én tanultam, a tapasztalati alapú vizsgálódás olyan módszereit tanították, melyek a feltétel nélküli elfogadás fényébe hozzák, és így megmutatják nekünk azokat a korlátozó mintákat, amelyek megakadályozzák, hogy egyszerűen nyitottak tudjunk lenni arra, ami van.

IYM: Sokáig a spirituális ösvények fontos része volt egy tanító vagy egy guru. Mostanában úgy tűnik, minthogyha a tradíciókat nem igazán követnénk.

Sokat tanulunk azoktól, akik előttünk járnak, akár könyveken, akár személyes útmutatáson keresztül. Kultúránk egy átmenetben van a ”tudni valamiről” megközelítéséből, ami az autoritáson alapszik, a közvetlen tudás felé. Egyre többen ismerik fel, hogy mi magunk tudjuk felfedezni önmagunkat, közvetlen tapasztaláson keresztül. Hierarchiák adnak teret az összekapcsolódás és a megosztás örökké erősödő egyenlőségre törekvésének, ugyanakkor makacs eltökéltséggel igyekeznek megvédeni a régebbi helyzetet is. Mindig idegenkedtem attól, hogy utánozni próbáljak egy valaki más által lefektetett műveletsort. Valameddig élvezem, de aztán mesterkéltnek tűnik. Néha, amikor megfigyeltem egy-egy jógatanárképzést, úgy tűnt, hogy egyszerűen olyan embereket gyártanak, akik, mint egy papagáj, visszamondják, amit tanítottak nekik, és mindenkit arra bátorítanak, hogy ugyanazon a módon tanítson. Új eljárásokat kell kifejlesztenünk, amelyek arra bátorítják az embereket, hogy fedezzék fel ezt saját maguknak.

A legtöbb tradíció, legyen az jóga vagy bármi más, egyetlen ember felfedezéseivel kezdődik. Természetesen ezek a felfedezések egy korábban megismert, vagy tapasztalati tudásból fejlődtek ki. Mindig van egy dinamikus feszültség aközött, ami már le van fektetve, és a között, ami abból születik. A tradíció általában minden erejével ellenáll az új felfedezéseknek. Ezt ugyanúgy megtaláljuk a tudományban, a vallásban és saját életünk területén is. Kopernikusz, Einstein. Buddha, Jézus mind olyan tudást osztottak meg, amik megkérdőjelezték a létező hitet. Ezeket az egyéneket forradalmároknak hívom; ők képesek megengedni a tudásuk és hitrendszerük mögött lévő dolgoknak a kibontakozását. Mindannyiunkban ott van ez a lehetőség.

Végül az, amire ők rájönnek, a következő, jól megvédett hitrendszerré válik, és aztán ez fog mereven ellenállni az új felfedezéseknek. Ami élő volt, megcsontosodik. Babonássá válunk. A körülményeknek adózunk tisztelettel, ahol a kinyilatkozás lejátszódott, pl. ahol Jézus vagy Buddha élt. Ők mutatják meg nekünk az utat, hogyan ne ragaszkodjunk a régi hittételekhez, hogyan éljünk a folyamatos rendkívüliségben, és ironikus módon legtöbbünk mereven védett hiteket kreál tanításaikból. Háborúzunk a feltétel nélküli szeretetről vallott tanok felett. A tradíció az az alap, amelyből megszülethet egy újabb felfedezés.