Isten jó. Vagy mégsem?

Provokatív írás boldogságról, spiritualitásról, vegetarianizmusról. — Hónapok óta érik bennem ennek a cikknek az írása. Sokat gondolkoztam rajta, sok megélésem volt ezzel kapcsolatban, ugyanakkor elég félelmetes ezzel a gondolattal kiállni, hogy Isten lehet, hogy nem csak jó, miközben gyerekkorom óta ezt hallom.

Először is, milyen Istenről beszélek ebben a cikkben? Mindenképpen monoteista értelemben gondolom, nagybetűvel is írom a nevét. Számos más mellett Isten jellemzője hogy örökkévaló és mindenható. Ez a két tulajdonság a megnyilvánulatlan világhoz tartozik.

Istennek vannak azonban olyan tulajdonságai a Wikipédia szerint (persze, tudom, nem mérvadó forrás), amik már a megtestesült világhoz tartoznak, például ő a teremtő, az atya, tanú, gondviselő és bíró, úr. Ezek a fogalmak szerintem csak akkor értelmezhetőek, ha a dualitásban, a térben és időben tapasztaljuk meg Őt. És itt a bökkenő. Nézzük meg ezt egy kicsit részletesebben.

Mi a dualitás?

Az anyagi világ – egy adott modellezési szinten, mert persze oszthatnám 3, 5, 7, akárhány részre – két fajta princípium megnyilvánulása: teremtés-elmúlás, test-szellem, fönt-lent, férfi-női. Összefoglalom egy táblázatban.

EGYES / JOBB

KETTES / BAL

Szellem Test
Ég Föld
Szabadság Korlátok
Boldogság Szenvedés
Objektivitás Szubjektivitás
Tökéletesség Tökéletlenség
Lehetőség Probléma
Mozdulatlanság Mozgás
Fehér Fekete
Integráció/Globalizáció Specializáció/Részek
Rossz
Teremtés Elmúlás
Fönt Lent
Autonómia Kapcsolat
Férfi

Ezt a sort egyébként a végtelenségig lehetne folytatni. Azt hiszem, a lényeget lehet belőle látni.

Onnantól, hogy ezen tulajdonságpárok közül az egyiket kiemeljük és arra fókuszálunk, a másikat pedig nem gondoljuk annyira fontosnak, azzal Istent/az Örökkévalóságot megfosztjuk egy nagyon fontos részétől, tulajdonságától, ami szintén hozzá tartozik.

Azt állítani tehát, hogy Isten a teremtő, szerintem hagy némi kívánnivalót maga után. Igaz, hogy Isten a teremtő – pont ugyanannyira, mint hogy Isten az elmúlás is.

Isten, mint Atya - Ludovico Mazzolino

Isten, mint Atya – Ludovico Mazzolino

Ugyanígy állítom azt is: igaz, hogy Isten jó, pontosan ugyanannyira, mint ahogy Isten rossz is. Ezért is lehet egy “Isten jó” nézőpontból annyira nehéz válaszolni azokra a kérdésekre, hogy hogyan történhetnek meg a háborúk, miért pont az én fiam halt meg rákban, vagy hogy miért erőszakolták meg a háborúban a nagynénikémet.

A világból egy nagyon fontos részt magunkon kívül helyezünk, ha ezek közül a tulajdonságpárok közül csak az egyiket tudjuk elfogadni.

És most nézzünk meg néhány jelenséget konkrétabban:

Boldogság

A ma körülöttem élő emberek (beleértve Facebookos ismerőseimet is) egyik legfőbb törekvése: legyünk boldogok! Nem véletlenül persze: a média folyamatos ágyútüzében ismerkedünk ennek a célnak a különböző elérési lehetőségeivel (új kocsi, minden nőt beindító dezodor, garantált befektetések, stb), nem is beszélve az örök boldogság felé vezető, inspiráló Facebook idézetekről és fotókról.

Cserébe a szenvedés a háttérbe szorítva, tudattalanunkból táplálkozva tartja fenn magát – hiszen pont ugyanolyan jelentős, mint a Boldogság. Csak mi minden energiánkat a boldogság üldözésébe fektetjük.

Ha mindig jó dolgok történnének, hogyan tudnánk értékelni őket?

Ha a jó dolgok örökké tartanának, tudnánk értékelni őket?

Egy másik kedvencem, amikor azt mondják: boldoggá teszlek. Szerintem nincs kontrollunk afölött, hogy a másik ember hogyan érzi magát. Tudunk tenni dolgokat, de hogy arra valaki hogyan reagál, az az ő felelőssége, semmiképp sem a miénk. Az egyedüli dolog, amit megválaszthatunk (vagy megpróbálhatjuk megválasztani sok munkával), hogy mi hogyan tapasztaljuk meg a dolgokat. Ha nem a boldogságra vágyunk, hanem a jelent próbáljuk megélni, sokkal emberibb, sérülékenyebb, nyitottabb, teljesebb lehet az életünk.

A boldogság rendkívül fontos része földi tapasztalásunknak: élvezzük az életet, rácsodálkozunk, extázisban táncolunk, felszabadultak és vidámak vagyunk, örömtelien kacagunk. Én azonban szeretném a maga teljességében megélni a kínt, sírást, kiábrándultságot, sérülékenységet, megjósolhatatlanságot és káoszt is – ez ugyanolyan fontos része létünk megtapasztalásának. Ez az, ami valódi emberré tesz minket.

Spiritualitás

Ebben a “szakmában” eltöltöttem néhány évet, így testközelből, mondhatni belülről ismerem. Évekig gyakoroltam minden nap két óra jógát, meditáltam, mantráztam, beavatást nyertem, elvonulásokra és csendtáborokba jártam.

Ugyanakkor a spiritualitás ki tud venni a hétköznapokból, az anyagi világból. Írtam régebben egy népszerű bejegyzést a meditáció veszélyeiről, ott ezt fejtegettem: ha a spirituális gyakorlás nem kapcsolódik össze azzal, hogy az anyagi világban hogyan létezünk, akkor többet árthat, mint amennyit használ.

A meditáció veszélyei

A világosság égi szférája

A spiritualitás, a világtól való elvonulás, az aszkézis, a csend, mind az EGYES princípium jellemzői. Ha valaki, – mint például én – sokat gyakorolja, nehéz lehet egyensúlyba hozni a KETTES princípium lenti minőségével, az anyagiakkal, a kapcsolatokkal, a test vágyaival.

A spiritualitás persze igen sokféle lehet, én csak egy szeletét láttam, ráadásul maga a spiritualitás is komoly átalakuláson ment át időben. Eleinte (az 5. században) a spirituális azt jelentette, hogy Isten által vezetett, míg a 11. században már a lélekhez tartozott a fogalom és így definiálták: “a világosság egyházi szférája, szemben az anyagi világ sötétségével“.(p. 360, Waaijman, 2000). Ekkorra tehát már a dualitás egyik eleméhez kapcsolódott a spiritualitás. A 16. században pszichológiai jelentést is nyert és a belső világgal való foglalkozást jelentette. A spiritualitás fogalma a második világháború után elvált a vallástól és hangsúlya áthelyeződött a pszichológiai növekedésre, a szubjektív megélésre, a Valódi Én elérésére.

Az, hogy Istenhez a spiritualitáson, a meditáción, az elvonuláson keresztül vezet az út, pont annyira igaz lehet, mint hogy a kapcsolatokon és a mindennapi élet történésein keresztül érhető el.

Vegetarianizmus

A vegetarianizmus követői bármilyen állat megölésével elkészített táplálék elfogyasztását elvetik, a hússal kezdve a sort, majd egyéni döntés alapján a tejet, tejkészítményeket, tojást, vagy a mézet is levehetik az étlapról. Jómagam 3 évig voltam vegetáriánus, aztán ismét a húsevés mellett döntöttem.

A vegetarianizmus mögött alapvetően a nem ártás, az ahimszá rejtőzik (bár természetesen lehet, hogy egészségügyi vagy környezetvédelmi okai vannak valakinek, amikor így dönt). A nem ártás elve, a szelídség, a jótét alapvetően megállja a helyét – pont ugyanannyira, mint az ártás, vagy az ölés.

Tyúktenyésztés ipari körülmények között

Tyúktenyésztés ipari körülmények között

Amit az ipari körülmények között nevelt állatokkal teszünk az kegyetlen, rettenetes és destruktív. Nem ezt propagálom, csak azt állítom, hogy ha az ember maga tart csirkét, neveli fel és utána a szemébe nézve azt tudja mondani, hogy szükségem van a testedre a testem fenntartásához, akkor nekem elfogadható a húsevés. Az igazsághoz közelebb lehet az a kijelentés, hogy az élethez meg kell halni. Ahhoz, hogy jóllakjunk, valakinek meg kell halnia, mindegy hogy mit eszünk. Ahhoz, hogy nagyüzemi növénytermesztésből származó lisztből sült kenyeret együnk, ahhoz ki kellett irtani az erdőket és elüldözni a benne élő fajokat. A vegetarianizmus nem menti meg a Földet. A mezőgazdaság sem egy jótétemény, ugyanúgy megvan a sötét oldala: rabszolgaság, iparosodás, éhség, betegségek, háborúk.

Ha el tudjuk fogadni – és még egyszer leírom, mert fontos – ahhoz, hogy egyvalaki élhessen egy másiknak meg kell halnia, akkor teljesebben élhetünk a Földön. Főleg, ha belátjuk, hogy nem az ember van a piramis tetején: minket is ugyanúgy megesznek a növények, mint bármi mást. A kérődzők lelegelik a füvet, aztán visszaadják a talajnak a tápanyagokat ürülék formájában. Ez egy olyan körforgás, amelynek egyik tagját nem érdemes figyelmen kívül hagyni. A domesztikáció a növények és az állatok szempontjából is lehet kedvező, hiszen sok tízezer évvel ezelőtt egy baromfi- vagy egy kukorica-ős legvadabb álmaiban sem fordult elő, hogy így elterjed a planétán. 2 millió növény és 420.000 állatfajból csak néhány tucat “domesztikálódott”. Most azonban belőlük van a legtöbb. Szóval, mi is megeszünk más fajokat és más fajok megesznek minket. Ez így van rendjén.

Nem megyek ebbe jobban bele, akinek van kedve tájékozódjon bővebben ebből a könyvből (angol nyelven, írója Lierre Keith): A vegetáriánus mítosz. Akinek van kedve egy remek összefoglalót nézni a “mentsük meg a Földet” és a “törődjünk a veszélyeztetett állatfajokkal” szloegenkről, javaslom ezt a videót: http://youtu.be/7W33HRc1A6c 

Mi az összegzés?

Önkényesen kiragadtam három tulajdonságpárt, ami engem érdekelt, de ez nyilván folytatható lenne a többivel ugyanígy. Ami még érdekel ebben az egészben, hogy ezt a jelenséget akkor összefoglalóan hogyan nevezném. És én úgy hívnám: patriarchátus.

Az történik, hogy a létezés teljességéből kiemeljük az egyiket – itt a nyugati világban általában az objektivitást, globalizációt, integrációt, a jót, a teremtést, a lehetőséget, a boldogságot és a szabadságot – és azt piedesztálra állítjuk, miszerint az jobb, mint a pár másik fele. Bár egyre kevésbé van így, de ebben a felfogásban a férfi princípium az autoritás, és ez a felfogás még mindig áthatja a szociális berendezkedést, a politikát, a gazdaságot.

Hozzá kell tennem, hogy ezt nem akarattal csinálja bárki is, ez egyszerűen így van. Elég csak a nyelvünket megfigyelni és rájönni: ami jó, az fenn van, ami pedig rossz az lent. Annyira mélyen kódolódtak bennünk ezek a metaforák, hogy legtöbbször észre sem vesszük őket:

  • fel vagyok dobva
  • mászok fölfelé a ranglétrán
  • magas szintű dolgozat
  • emelkedik a hangulat
  • leitta magát
  • lógatja az orrát
  • le vagyok taglózva
  • lesújtott a hír

Ezekről és ehhez hasonló metaforákról, amik segítségével felépítjük világunkat, amelyek szervezik gondolkodásunkat, aktiválják érzelmeinket, befolyásolják viselkedésünket itt tudsz olvasni: metafora terápia.

A probléma akkor van, ha nem fogadjuk el az élet-halál, fönt-lent, boldogság-szenvedés, jó-rossz, szabadság-korlátok párosának minkét tagját ugyanolyan értékesnek. Emberi létünk akkor tud kiteljesedni, ha bármikor bármelyik pozíciót magunkká tudjuk tenni, a helyzettől és magunk döntésétől függően, rugalmasan és áramolva.

Isten pedig nem foglalkozik azzal, hogy jó-e vagy rossz. Ott van minden háborúban és békében, minden sercegő hússzeletben és kukoricás lepényben, fájdalmunkban és örömünkben, korlátként megélt szabályban és szabadságként interpretált választási lehetőségben. Örökkévalóan és örökkévaló áramlásban egyik minőségből a másikba.

(lejjebb találsz egy bónusz videót Istenről!)

Szerző: Tamás Kata

Ajánlott programok

Bónusz videó

Bónusz videó Istenről azoknak, akik idáig képesek voltak elgörgetni. A film 40 filmfesztiválon nyert több mint 80 díjat.